Kertépítés

Tervezéstől a kivitelezésig


Kertépítő szakvállalkozásként fő tevékenységi körünk, fő profilunk a KERTÉPÍTÉS, mégpedig a kerttervezéstől egészen a teljeskörű kivitelezésig tartó munkafolyamat elvégzése.

Első lépésként a személyes felmérést követően, a tervezés következik. Ennek feladata többcélú: egyfelől ez jelenti a kertépítés szakmai alapját (erre épül ugyanis a helyszínnek megfelelő anyag- és növénykiírás, valamint a költségvetés), másfelől segít a Megrendelőnek -tehát Önnek- abban, hogy az építendő kertet előre megismerje, a majdani kész kertet elképzelhesse.

A kerttervezés célja, hogy az Ön elképzelései és igényei, illetőleg a mi kreativitásunk és szakmai hozzáértésünk ötvözésével a telek és a ház adottságainak mindenben megfelelő kert, illetőleg az annak megépítéséhez szükséges tervdokumentáció elkészüljön, amelynek köszönhetően Ön is könnyebben el tudja képzelni, hogy a megépült és megszépült kertje valójában miként is fog kinézni.

Növénytelepítés

Ültetéskor a tervben meghatározott helyükre kerülnek a növények, miután geotextillel vagy agroszövettel, a talaj felszíne megkapta a gazosodás elleni védelmet, ezután kerül sor az öntözőrendszer pontos beállítására. A füvesítés minden esetben a kertépítés utolsó munkafázisa, mivel a befüvesített területre nem szabad rámenni, legyen szó magvetésről vagy gyepszőnyeg terítésről. Azután, hogy az utolsó növény is a helyére került, a rögmentesített és egyenletesre dolgozott talajba vethetjük a fűmagokat, a minél egyenletesebb szórás érdekében, gépeket véve igénybe. Ezt követően már csak a belocsolás és hengerelés maradt hátra. Időjárástól függően 15-20 nap alatt a fűmag kikel, majd a kellő időtartamot kivárva az első fűnyíráshoz, megcsodálhatjuk üdezöld pázsitunkat, mely elsődleges ékét alkotja kertünknek.